Kedves Kollégák,

Az utóbbi időben szabadon és sokféleképpen használom az Érzésvirág kártyát a munkám során. Mivel a módszerek fejlesztése és továbbadása mindig kedvenc „játszóterem” volt az elmúlt évtizedekben, örömmel osztom meg veletek ezt a célkijelölésben hatékonyan alkalmazható technikát.

A TECHNIKA

A segítő beszélgetések egyik hatékony támogató technikája akár hosszútávú folyamatot, akár egyetlen alkalmat tekintünk, ha a kliens meg tudja fogalmazni, hová szeretne a közös munka során eljutni. Nyilván a célkijelölés jó, ha reális, követhető stb. (ld. „SMART” technika), de ebben az adott helyzetben nem érdemes a részletekbe mélyen belemenni, csak egyszerűen tekintettel lenni rájuk.

Kártyák választása

Legtöbbször felkínálom azt a szabadságot, hogy több érzést választhat a virágról, akár kettőt-hármat. Ezután megkérem, hogy a szirmokhoz tartozó kártyákról is válasszon egy-két érzést. Az, hogy nem egyetlen érzés mentén haladunk, nehezíti a munkát és segít találkozni azzal a realitással, hogy egy időben legtöbbször többféle, akár ambivalens érzések is jelen vannak. Az ambivalenciával dolgozni izgalmas és nagyon termékeny, de ezt most itt nem tárgyaljuk😊.

Mi legyen a B pont érzése?

Amikor megvannak a kiinduló érzések, kiindulópontként a kliens felé fordított kártyákon, megkérdezem, hogyan szeretné érezni magát az ülés végére. Ez többnyire igényel egy kis csendes (egyesek szerint üres) időt, amíg az itt-és-most sűrű helyzetéből el tud lépni a jövőre vonatkozó mentális modell felé, amíg mérlegeli, hogy valóban csak az ülés, és nem a teljes folyamat végén mi lehet reális. A vizuális támogatás, hogy nem kell most kilépni a saját érzéseiből, csupán megalkotni „fejben” a lehetőségét a változásnak, segít: „el tudom képzelni, hogy lehetek másként, akkor is, ha most éppen így vagyok”. Kiemelem, hogy nem kell tudnia, hogyan jut el A-ból B-be, azért vagyok itt, hogy támogassam ebben. Elég, ha tudja, mit szeretne célként megtapasztalni.  Az idő-energia-lehetőség reális érzékelése, a célkitűzés megfogalmazása jól motivál, nyitottá, aktívvá teszi a segítő beszélgetés további menetét, a kliens belép saját felelősségének terébe.

Munka a kártyákkal

A kiválasztott érzéskártyát a másik (kettő) fölé / azokon túl helyezem, távolabb a klienstől, kis helyet hagyva, mintegy vizuálisan megjelenítve az utat, amit ma bejárhat. Fontos, hogy nem horizontális dimenzióban helyezem el a kártyákat, hanem egy olyan optikában, ahol a kliens mintegy az úton állva végiglát a folyamaton. Kijelentem, hogy természetesen nem ígérem, és nem is várom el, hogy ebbe az irányba haladjon az óra, de könnyen lehet, hogy a most kitűzött cél megvalósulhat. Meglátjuk / kiderül. Mindenesetre a célként választott kártyát nem fordítom meg a szirmok felé, hanem rámutatok, hogy az most még titok, mi van pontosan a túloldalon, óra végén fogjuk felfedni.

Kíváncsiság és motiváció

Mivel már egy vagy két kártyát az előző lépésben áttanulmányozott, pontosan tudja, hogy tartalmilag – vizuálisan milyen struktúrát rejt a célként választott érzés lapja, ezért az ismeretlen nem bizonytalanságot, inkább érdeklődést, kíváncsiságot ébreszt. A cél itt a szabadság, a kreativitás ébresztgetése, az aktív kapcsolódás a kíváncsisággal felébredő motivációhoz – és ez a kliensre és a segítőre egyaránt érvényes.

Zárás és jövőkép

Az óra végén megfelelő időt hagyok, arra, hogy érdemben foglalkozzunk a cél kártyával. Valószínű, hogy talál a szirmokon szereplő érzést, amit azonosíthat magában. Ha más irányba tartott a folyamat, érdekes kiválasztani a „hol tartok most” kártyát és reflektálni a kitűzött cél – valós végállapot viszonyára. Könnyen lehet, hogy az ott születő felismerések adhatják a következő óra vagy az addig adható házifeladat alapját. Mindkét esetben jutalmazó a folyamat, és előfeszíti a következő ülés tanulási vonulatát.

Mihályi Lilla Katalin